Közeleg a tavasz...

aminek több jelét is érzem.

- Nátha. Most a gyermek. Az egész telet átvészeltük mindennemű megfázás nélkül. És mivel a gyermek szerves egészként illeszkedett a családba, a betegségeket is úgy viseli, mint mi. Márpedig mi csakis tél előtt és után vagyunk hajlandók megfázni.
Hidegben soha.

- Eltűnt a hó. Mára végleg. Vagy lesz még?

- Ma már konkrétan melegem volt a kabátban. De ha leveszem, megfázom - és itt utalás az első pontra.

- Tavasz illata száll a levegőben. Imádom. A házak előtt haladva néha belevegyül egy kis épp akkor készülődő sült kolbász illata is, ám ez - valljuk be - cseppet sem ront az érzésen.

- Az utcára kimerészkedtek azon anyukák is, akik csak plusz 10 és 25 fok között jönnek gyereket sétáltatni.

Az utolsó pont körül elidőznék egy kicsit, mert e témakört illetően meglehetős értetetlenség van bennem.
Amikor a vidéki, kertes házban lakó gyermektelen ismerőseim elkezdenek sajnálkozni felettem, hogy milyen rossz lehet az én gyerekemnek, amiért nem tud a kertben szaladozni és így keveset van a levegőn, mindig el kell magyaráznom, hogy mi igenis sokat sétálunk és nem a panel négy fala között ülünk egész nap. Bezzeg nézzék meg azokat a vidéki, kertes házban lakó közös ismerőseinket, akiknek szintén gyereke van, aki egész nap a lakásban ül, szaladgál, tv-t néz, vagy nem tudom, mit csinál, de napokig ki sem mozdulnak a házból.

És én ezt nem értem. Tény, hogy a kertes házak sokkal gyerekbarátabbak. Gyereknek is, anyukának is egyaránt könnyebbség, hogy egy ajtónyitással kinn lehet a kertben, nem kell a mások által elszórt szemetet kerülgetni, mások kutyájának piszkát keresni árgus szemekkel, nehogy a gyerek belelépjen és még sorolhatnám, hogy miért jobb, könnyebb.
Mégis azt látom, hogy nem a környezet ilyetén mivolta határozza meg, hogy a gyerek mennyit van levegőn. Vidéken és városban egyaránt vannak kényelemszerető? anyukák, akik nem sétáltatják a gyereket. Lehet, hogy más oka van, de én arra még nem jöttem rá.
Sétáink során találkozunk a "folyton lenn levőkkel", akik hozzánk hasonlóan, ha esik, ha fúj, levegőznek, játszótereznek. És ha javul az idő, akkor népesedik a társulat. Adott hőfokig egyre többen vagyunk. Viszont ha már túl meleg van, megintcsak csökken a népesség. Gondolom, a klímások otthon maradnak.

Ez a növekvő társaság most egyértelműen jelzi a tavaszt. Kislányom olyan boldog volt a sok gyerektől, hogy izgalmában ide-oda futkosott. Így aztán én is boldog voltam.

Aaaaannnyira jó lesz már a nyáron, hogy újra játszótértől játszótérig terjed az időszámításunk. Nagyon szerettem ezt tavaly nyáron. Pedig akkor még alig tudott járni. Gondolom, most néha lesz azért nehézség is a játékok elosztását követő harc, dac, hiszti miatt, de valahogy majd azt is megoldjuk. Továbbra is úgy gondolom, hogy leginkább majd magamon kell uralkodni, ha az enyémtől nagyon eltérő nevelési elveket valló anyuka, nagymama jelenik meg a játszin. Tavaly még tanultam a "jellemeket", az idén már gyakorló vagyok, ki kell majd bontakoznom. Nehezen megy. Nem vagyok az a beszólogatós, megmondós. Inkább magamban bosszankodós vagyok. De ez nem jó. Az elfojtás miatt sem és ez esetben leginkább amiatt nem, hogy ezzel a magatartással nem képviselem maximálisan a gyerek érdekeit. Az én gyerekem érdekeit.

Nehezen viselem az apukát, aki közli a gyerekekkel, hogy "az az Árminka autója és nem szereti, ha játszanak vele", de ekkor Árminkánál már legalább 6 olyan játék van, amit a többi gyerektől vett el. Apuka természetesen nem szól rá, hogy azokat vissza kéne adni, mert ordít a tulajdonosuk.

Nehezen viselem a nagymamát, aki hagyja, hogy a kisfia szándékosan fruszráljon egy másik kisfiút, aki láthatóan "problémás" és sokkal hevesebben reagál a zaklatásokra, mint az a korosztályánál megszokott, majd miután a két fiú már a homokozólapáttal üti egymást úgy, hogy a körülöttük lévő kisebbek is veszélybe kerülnek, a nagyi rászól a háborút békés módon megszüntetni szándékozó anyukára, hogy nem kell beleszólni, hiszen a gyerekeknek meg kell tanulniuk a társas együttélést.
(Ez esetben az anyuka én voltam - talán ezért is érintett érzékenyebben a dolog. ? ).

Tavaly úgy gondoltam, hogy időm ha engedi, könyvet írok a játszótéri tapasztalatokról. Szülőtipusokról a játszótéren. Időm nem lett több, de talán majd itt rögzítem a gondolatokat, hogy később majd emlékezzek, kikbe is futottunk. :-)

És nyilván valakinek én is egy tipus vagyok. Hm. Vajon milyen lehetek?