Úgy gondolom, hogy ez lesz az idei utolsó bejegyzés. Szép év volt - ha már beszélhetek róla így múltidőben. Talán - nem, egészen biztos! - a legszebb az életemben. Mert talán legszebbnek azt kéne mondani, amikor gyermekem született, de ez az év, amit elejétől a végéig már, mint anyuka töltöttem, azt hiszem, még szebb volt. Az idén tanultam meg anyuka lenni. Bár lehet, erről egy év múlva más lesz a véleményem. Eddig legalábbis mindig rácáfoltam magamra, hogy utólag mindig okosabb/tapasztaltabb voltam e téren, de azért mégiscsak ebben az évben éreztem azt, hogy kicsit kisimultabb, kevésbé aggódós, rutinosabb vagyok. Persze ez majd még nyilván javul, fejlődik, de azért mégiscsak kijelentem, hogy ez az év az, amikor az anyukává nevelésem kezdődik. Merthogy a gyerek többet nevel rajtunk, mint fordítva, ezt egyre jobban látom. Persze próbálkozok. :-) De hogy miért ebben az évben nevelődtem?
Azt gondolom ugyanis, hogy a születéskor annyira sokat nevelni még nem lehet, bármennyire is divatos most ezt hangoztatni. Hogy talán már az anyaméhben elkezdődhet a nevelés. Ezt én másként látom.
Amíg egy test, egy lélek vagyok a gyermekemmel,nyugalmat, odafigyelést biztosíthatok neki - a szükséges tápanyagokon, stb. kívül természetesen. Megszületése után is érzelmi biztonságot, nyugalmat adhatok és figyelhetem, figyelhetem erősen a bontakozó kis jellemét, hogy majd amikor az értelme kezd csillogni a kis szemeiben, aszerint próbáljam formálgatni, helyes irányba terelgetni. Mert az elején a fizikai szükségletek kielégítése és a nyugalom, a szeretet elég. Egy egészséges gyermeknél mindenképpen. Lehet itt olvasgatni mindenfélét, szuperokoséletrevaló gyerekekről - én is megtettem -, de azt gondolom, hogy az elején (is) hülyeség ezeknek bedőlni. Nem gondolom, hogy csődöt mondok a nevelés terén, amiért hagyom velünk aludni az ágyban a gyereket, ha azt látom, hogy ez neki jó. Nem gondolom, hogy ettől majd később nevelési problémáink lennének emiatt.
Hát az én évem erről szólt: nevelés kezdetéről. Volt persze sok - szerintem magasröptű :-) - gondolatom még, de ki emlékszik már azokra!? És azért valljuk be, figyelmem és elmélkedéseim nagyrészt mégiscsak egy majd' 90 cm-s csöppség körül forognak.
Szép év volt.
A legszebbek egyike.
Ilyeneket kívánok még magamnak.

Mindenki másnak egészséget, szeretetet, békességet, nyugalmat, biztonságot!

Mindenféle alkotások

Erre a hónapra - mint minden évben - most is sok teendő jutott. Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy minden karácsonyi előkészülettel időben végzek/végzünk. És nagyon jó így az advent, hogy nem kell folyamatosan rohanni. És ez, hogy még hó is esett...!
Kislányom teljesen oda van érte, minden járókelőnek lelkesen mutogatta, hogy valami hull fentről. Kedves mosolyokat csalt az arcokra. Ahogy elnéztem, sokakra ráfért.

De hogy ne csak az emberekre gondoljunk: apukám elkészítette a saját, kétbejáratú cinkeetetőnket. Van ám nagy sürgés-forgás, sorbanállás. Mindkét bejáratán besurran egy-egy madárka, két másik pedig várakozik, hogy ő is dióhoz jusson, azzal töltöttem fel ugyanis. Tetszik nekik. :-)

Elkészültem végre a magasságmérővel is, amit talán már egy éve is van, hogy elkezdtem. Az első ilyen, amit csináltam. Kislányom naponta többször is odaszalad és "megméri" magát. Egyben nem tudtam lefotózni, úgyhogy külön-külön itt vannak a motívumok.

A válságra való tekintettel és alkotói kedvem kiélése miatt úgy gondoltam, hogy két kedves barátnőm saját készítésű ajándékot kap. Eddig ez szinte kizárólag kézi vagy gépi varással készült dologra szorítkozott, most viszont erre sem időm, sem lehetőségem nem volt. Aztán valamelyik blogban találtam valami hasonlót, és én is elkészítettem első mézeskalács képeimet. Nagy sikert arattak.

Már lassan a vége felé járunk az adventi naptár zsákocskáinak bontogatásával, de nagy öröm minden reggel a bennük rejlő apró kis ajándék. Varrtam párnát, takarót a babáknak, apró fajátékok, matricák kerültek beléjük. Eredetileg - és még nem tettem le erről az elképzelésről sem - két, merőlegesen egymásba csúsztatott falemez adta volna a karácsonyfa térbeliségét - de drága volt a falemez. Úgyhogy maradt a textil. Jövőre még kicsit javítanom kell rajta és hátul valamiféle merevítést alkalmazni. De elsejére pont elkészült, úgyhogy a finomításokra már nem maradt idő.

És akkor még ide sorolandó az a néhány mézes szivecske, amit Böjte Csaba gyerekeinek küldtünk el néhány üveg befőtt és lekvár társaságában. Remélem tetszett, ízlett nekik és valamiféle otthonhangulat varázslásában sikerült segítenünk.

A két hiányzó szivecske a kép alján annak tulajdonítható, hogy a pici lány, már nem olyan pici - simán eléri a pultot és elemelt néhányat. :-)

Névnap

Vajon milyen érzés a 2. névnapot ünnepelni? Nem emlékszem. És azt hiszem senki más sem, hogy el tudná mesélni. De ahogy reggel a kislányom arcát elnéztem, amikor felköszöntöttem, azt hiszem, jó érzések lehetnek az emberben. :-)
Igazság szerint már éjszaka, alig néhány perccel éjfél után felköszöntöttem. Ekkor ugyanis odakéreckedett az ágyunkba, próbáltam álomba simogatni és megláttam, hogy hány óra. Úgyhogy hallkan suttogtam neki, hogy "ma már holnap van, boldog névnapot, Kiscicám!". Nagyon édesen mosolygott. De honnan tudja egy ilyen pici lány, hogy ez mit jelent?
De talán nem is ez a lényeg. Vendégeink is voltak, gratuláló telefonjaink is szép számmal. És ez nagyon jó érzés. Hogy ennyien vannak, akik szeretik ezt a pici lányt, akik odafigyelnek rá. Hogy jó embereket rakott körénk a sors. Hogy jó emberekkel barátkozunk. Nekem ezek nagyon fontos dolgok. Szeretném, ha a kislányunk is ilyen értékeket vallana magáénak, örülnék, ha ilyen embereket látna maga körül akkor is, amikor velem majd dacolni akar és nem akarja elfogadni az útmutatásaimat.
Lehet, hogy ez önös érdek, de ilyen szempontok is vezérelnek, amikor azon gondolkodom, hogy kivel is barátkozzak. :-)

És azt hiszem, jól haladok. Karácsonyra minden ajándék beszerezve, elkészítve. Talán néhány este lesz időm egy kicsit többet olvasni. Hátha kapok néhány könyvet karácsonyra és az ünnep utáni napok már azokra kellenek. :-)

Kezdés

Valaminek a kezdete egy másik dolog végét is jelenti. Egyszer majd biztosan rájövök, hogy mit zártam le ma azzal, hogy elkezdek egy blogot - mert most még nem tudom. Sem azt, hogy miért pont most kezdek bele a blogírásba. Régóta tervezem már, és hogy pont ma... valami oka biztosan van ennek is, mivel a véletlenekben nem hiszek.
Az oka talán az, hogy jónéhány blogot olvasgatok egy ideje és csupa érdekes ember életébe, történeteibe kaptam így bepillantást. Ötleteket kaptam/szereztem tőlük és az Univerzum törvényei alapján a dolgok oda-vissza működnek, hát talán az én gondolataimból, "alkotásaimból" is szebbek lehetnek néhány idelátogató percei. Remélem.